Bár Magyarországon kevésbé elterjedt, a világ számos részén a bárányhús a húsvéti asztal nélkülözhetetlen részét képezi.
A bárány két jelentős szimbólumot hordoz magában:
- egyrészt a kereszténységben Jézust, az Isten bárányát szimbolizálja, másrészt
- a korai kereszténység idején az ünnepi étel a bárányhús volt – a zsidó vallási hagyományoknak megfelelően sertéshúst nem is fogyasztottak. Feltehetően még az apostolok is bárányhúst ettek az utolsó vacsorán
Magyarországon viszont a nagy világgal ellentétben a húsvéti sonka lett a fő fogás. Ennek a hagyománynak egészen egyszerűen praktikus okai vannak.
A sertés levágása hagyományosan a hidegebb hónapokra esett. Disznóölő Szent András napjától a farsang végéig tartottak disznóöléseket.
Ez nem volt véletlen, hiszen ebben az időszakban volt elég hideg ahhoz, hogy a hús ne romoljon meg. Emlékezzünk, az első megbízható hűtőszekrények csak a 20. század elején jelentek meg.
Az elődök a füstölt húsokat és kolbászokat ezen időszakban készítették el, hogy tartósítani tudják azokat. A nagyböjt alatt már tilos volt sertést vágni, így a húsvét ünnepére csak a már elkészült húsok kerülhettek az asztalra.
A régi időkben nemcsak arra törekedtek, hogy finom fogások készüljenek a hízóból, hanem arra is, hogy semmi se vesszen kárba. Természetesen minden részét felhasználták a disznónak. A családtagok közösen vágták le a sertéseket, így mindig friss hús állt rendelkezésre. Az utolsó disznóvágás időpontját úgy tervezték, hogy a húsvéti sonka időre elkészülhessen.
A húsvét előtti hat héttel már nem vágtak disznót: 5 hétig pihent a sonka a sóban, majd még egy hét füstölés következett, éppen időben elkészült az ünnepre. Így született meg a hagyomány. Magyarországon a húsvéti sonka elengedhetetlen része lett az ünnepi asztalnak.
A következő alkalommal egy másik izgalmas témába merülünk el: a zalai főtt húsvéti sonka elkészítésébe engedünk bepillantást.
